Bál a Vass Lajos Általános Iskolában

2004.03.01.


Nagy izgalommal készült iskolánk az idei farsangon először megrendezésre kerülő szülő-pedagógusok báljára. Hetekkel a számunkra nagy esemény előtt esténként folytak a próbák. Szülők, pedagógusok, volt diákjaink fáradoztak azon, hogy minél színvonalasabb produkcióikkal lépjenek a báli közönség elé.

Alapítványi bálunkat megtisztelte jelenlétével Vinczek György alpolgármester, Miklóshalmi Pál, a Német Kisebbségi Önkormányzat vezetője és dr. Kovács Ignác környezetvédelmi tanácsos.
A színvonalas műsor jól tükrözte az iskolánkban folyó magas szintű ének-zene, tánc- és drámaoktatást. Elnézve a szülők ügyességét, a szórakoztató produkciókat, a bátran és önfeledten mókázó pedagógusokat, igazán érthető, hogy tanulóink is szép eredményeket érnek el a különböző művészeti ágakban. Azon túl, hogy a szülők és a tanárok közelebb kerültek egymáshoz, a bál célja az volt, hogy az adományokból, támogatásokból összegyűlt pénzen egy színpadi dobogót csináltassunk, ami lényegesen megkönnyítené, és színvonalasabbá tenné az iskolai rendezvényeinket, Így az évenkénti gálánkat nem kellene kultúrházakban pénzért megrendezni, hanem az iskolánkon belül, kihasználva a nagy tornatermünk adta lehetőséget, tudnánk műsorainkat megtartani.
A hajnali kettőig tartó bálon mindenki jól érezte magát, azzal búcsúztunk egymástól, hogy "jövőre veled ugyanitt".

Köszönjük támogatóink segítségét, ami lehetővé teszi célunk elérést.

iwiw.hu | facebook | twitter | google | yahoo |